Mióta ez a blog él és rajta keresztül megosztom mély, olykor gyötrő gondolataimat a külvilággal, még egyszer se számoltam be a dörtről, mint sportról. Aki járatos a témában érti, hogy mi az, ami az odalra kerül, de azok számára, akik nem érintettek a 21. század eme nemes szabadidős elfoglaltságában sok dolog nem lehet világos. Ez a bejegyzés azért került publikálásra, hogy bizonyos hiedelmeket és sztereotípiákat szétoszlasson és ezáltal fényt gyújtson a tudatlan városi polgárok elméjében.

Sokan úgy vélik, hogy a dört (megjegyzés: hivatalosan a "dört" szó helytelen, a szakberkekben is egyelőre a "dirt" forma az elterjedt, de véleményem szerint ez a kifejezés lassan annyira beleivódik a magyar nyelvhasználatba, hogy az elsőként említett "dört" változat is teljes mértékben elfogadott lesz néhány évszázad leforgása alatt) egy csapat unatkozó, hiperaktív, csontritkulásban és szklerózis multiplexben nem szenvedő fiatal srác unaloműző tevékenysége. Akik eképpen gondolkoznak, úgy képzelik el egy olyan dört pálya születését, mint amilyen én vagyok, hogy egy rakás életére ráunt bicajos ásókat ragad és összehord néhány földkupacot. Ezután persze elkezdenek rajta ugratni és trükközni, aztán két nap múlva jól összetörik a saját (és bizonyos esetekben a többi dörtöstárs) lábszár, alkarkar, kulcs-és koponyacsontját. Emellett népszerű az a tévhiedelem, hogy ezek a srácok erkölcsileg romlott életet folytatnak. 
Ez egyértelmű, hogy nem így van. Nem minden emberből válhat igazi, megbecsült dörtös. Fontos a jó fizikum és az éles elme egyaránt. Ezeket nem egyszerű elérni, sok év kemény sportolás és elméleti oktatás után se biztos, hogy sikerül olyan izomrendszert és csontvázat felépíteni, vagy olyan szellemi frissességre szert tenni, ami egy ilyen erőtpróbáló és  férfias sporthoz kell. Néhány kiváltságos ember (például atyám) kitartó bringaüzérkedés után is el tudja érni a fent említett kritériumokat. Hogy hogyan lehetséges ez?

Gondoljunk csak bele, hogy miből áll a bringákkal való üzletelés. Sokan azt hinnék, hogy az ember vesz egy bringát, interneten meghirdeti és vaskos profittal eladja egy szerencsétlennek, aki balga módon azt gondolja magában: Jó üzletet csináltam! Nos, az alapséma ez lenne, de korántsem ilyen egyszerű, hiszen rengeteg komplikáció adódhat. Például mi van akkor, ha a kuncsaftnál nincs ott a megbeszélt összeg és elkezd alkudozni? Vagy esetleg megjelenik a rendőrség és a frissen megkötött bombaüzletről számlát vagy adásvételi szerződést kér? Nos, pont az ilyen helyzetek sikeres megoldásának készsége teszi a dörtöst dörtössé.
Az elsőként említett komplikáció remek alkalmat ad arra, hogy a leleményes bringás gyarapítsa alkudozási ismereteit. Az alkudozás során használja az elméjének legeldugottabb zugait, összehangoltan tervez, logikusan gondolkozik. Ez mind elengedhetetlen egy igazi dört-manőver kivitelezéséhez. Ha megtanulja használni rejtett képességeit ehhez hasonló, komolyabb veszteség nélküli helyzetben, akkor más körülmények között, például a dört-pályán is simán menni fog.
A másodikként felhozott lehetőségnél a dörtös villámgyors menekülésre kényszerül a helyi hatóság elől. Mivel az üzletek lebonyolítása általában az Isten háta mögött és éjszaka történik, az eladó kénytelen a terület elhagyási útvonalát erdőn, mezőn vagy szántón keresztül kijelölni. A gyors haladás érdekében természetesen az eladásra szánt kerékpárral lép olajra. Ezen körülmények hatására alanyunk akarva-akaratlan dörtözésre kényszerül. A változatos terepviszonyoknak köszönhetően fokozatosan megismerkedik a kisebb lankákkal és a meredek földhalmokkal egyaránt. A sötétség miatt megtanulja kezelni a legváratlanabb helyzeteket is. És végül, de nem utolsó sorban a menekülésből adódó hajtási-kényszer és feszített tempó révén addig soha sem látott mértékben fejlődik dörtösjelöltünk izomzata.

Amint egy dörtös eléggé felkészültnek érzi magát tudásának gyakorlati kipróbálásához általában két dolgot tehet. Az első, nem túl erőtpróbáló lehetőség az, hogy keres magának egy lakóhelyétől nem túl messze fekvő dört-pályát. Ebben az esetben az a fő gond, hogy a legtöbb jól menő dört-pálya szabályzata szerint olyan dörtösök, akik nem vettek részt a lankák megkonstruálásában nem tehetik be a lábukat bringájukat a pálya vérrel, verítékkel és könnyekkel megszentelt földjére. Ezen a ponton tenném hozzá, hogy én természetesen nem ilyen pálya vagyok, engem bárki használhat, minden dörtöst (ügyeset és ügyetlen egyaránt) szívesen látok dombjaimon.
Az újdonsült dörtös másik lehetősége, hogy saját pályát ás. Hála az égnek Zsolt atyám is így döntött. Blogunkon csak Pici Dörtösként emlegetett barátjával karöltve, nem sokkal a blog születése előtt megépítették az első földhalmomat. Szép, alaposan megmunkált, mégis egyszerű ugrató volt. Az átadás napján négy darab gyönyörű, feszes, papírból készült piros-fehér-zöld lobogó az ugrató négy sarkán elhelyezve jelezte a nagy mű befejeztét. Sajnos azt a lankát az idők során el kellett bontani, hiszen amint kezdtem kiépülni kellett a hely és a föld a jobb, nagyobb szabású építményekhez. Még manapság is néha könnyet hullajtok érte hűvös őszi estéken. Az idők változnak, el kell fogadni...

Egy elkészült dört-pályán legtöbbször szigorú hierarchia jön létre a dörtösök között. A legtöbb jogot minden esetben az alapítók kapják, a további jogelosztás az ősi törvény szerint a pálya építésének arányában történik. Ebből egyenesen következik a fentebb már megemlített probléma, azaz akik nem vettek részt az építési munkálatokban azok még a pályakipróbálási és tehetségmegmutatási jogtól is elesnek. Persze ez csak olyan dörtöstársadalmakban fordulhat elő, ahol a polgárok felvilágosulatlanok, begyepesedettek és képtelenek haladni a korral. Örülök, hogy az én dörtöseim jófejek és örömmel fogadják az egyszerű nézelődőket, a kezdőket és a vérprofikat egyaránt.
Előrehaladott, jól kiépült dörtösközösségekben megfigyelhető, hogy a különféle jogállásoknak köszönhetően társadalmi osztályok jönnek létre, az osztályokon belül pedig idővel rendek alakulnak ki. Ehhez hasonló, országszerte hírhedt csoportok például a Tárcsafékesek Rendje, a Váltótlanok Kasztja és a legfejlettebb, egyben legtehetségesebb alakulat: a Rotoros Kormányosok Gárdája. Egyelőre rajtam csak a két alapító, Pici Dörtös és Zsolt atyám védelmére szolgáló testőrség szerveződött meg a magas jogállású pályahasználókból. Választott nevük: Zsolti-fiúk. Manapság a testőrködés mellett terrorkülönítményként is működnek, ami abból áll, hogy el kell kergetniük az engem szabotálni és feldúlni vágyó huligánokat, emellett távol kell tatrtaniuk a földhivatali ellenőröket és buldózereket. Az elnevezés alapjául egy régi újságban talált cikk szolgál, ahol említést tettek a Tanácsköztársaságról és a Lenin-fiúk sikereiről. Azért remélem nem tett túl mély hatást a tagokra az a cikk... múltkor véletlenül meghallottam egy párbeszédet, két ifjú dörtös felvetette azt az ötletet, hogy létre kéne hozni egy Munkás-Katona-Bringás Tanácsot...

Bárhogy is alakul a dörtöseim sorsa, egy dolgot kívánok csupán. Kívánom, hogy ebből a bejegyzésből az olvasó megtudja: a dört nem egyszerűen divathóbort, de egy szimpla sportnak se nevezném. A dört egy életforma. Aki nem részese ennek a csodának sose fog tudni azonosulni vele. Tiszta szívemből remélem, hogy ez a kis iromány sok ember szemét felnyitja majd és segít ezekre a nagyszerű srácokra örömmel és büszkén tekinteni.