Bizony emberek, nagy bánatomra lassan ide is elérkezik a tél. Az elmúlt napokban szörnyű hóviharok rázták meg dombjaim békés csendjét. Ez tudjátok mit jelent, igaz? Nehezemre esik kimondani, de mégis megteszem: dörtöseim nem jönnek rám és nem gyakorolják mesteri trükkjeiket lankáimon. Ehelyett inkább otthon ülnek, vacognak, bal kezükben egy bögre forraltborral vagy teával, jobbjukban pedig az utóbbi hónapokban testük elengedhetetlen részéve vált bringakormánnyal. Egyelőre még a klasszikus dörtösvért ott feszít izmos testükön a közelmúlt csökevényeként, de már nem sok hasznát veszik. Lassan lekerül róluk középkori lovagokat is meghazudtoló páncélzatuk, és úgy hallottam sokan beutalót kaptak a kórházba, hogy egy röpke, kis kockázattal járó sebészeti beavatkozás keretein belül leválasszák végtagjaikról a szent kerékpárokat. Sose hittem volna, hogy eljön ez a pillanat. Persze ha sikeres pálya akarok lenni meg kell bartákoznom a gondolattal, hisz ezután minden évben át kell élnem ezt a kimondhatatlan, szorító, kínzó érzést.
Egyelőre a felém tévedő járókelő láthat pár fanatikus megszállottat vacogó fogakkal trükkök elsajátításán dolgozni, de Zsolt atyám is lassan lelakatolja a dörtösbicóját és egy "Tavaszig eloldozni TILOS!" felirattal látja el. Ezennel téli álomra hajtom fejem és várom a gyönyörű, csodálatos, megújító erejű tavaszt...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.