Dört, avagy egy dört pálya élete

Egyik szép nap arra lettem figyelmes, hogy Pici-dörtös a lankáim mellett valamit írt. Megkérdeztem (mert már vagyunk olyan jó kapcsolatban, hogy megszólítsam, és megjegyezném, hogy egy homokdomb nem sokakat tüntet ki ezzel...), hogy miért nem állatkodik, vagy vadul és zúzza szét magát mint a többi rendes gyerek itt, erre azt válaszolta: "Elegem van abból, hogy csak a vadállatot, az öngyilkoló eszeveszetteket és ... látják bennünk, ezért elhatároztam, hogy verset írok, kimutatva, hogy érzéki oldala is van a magamfajtának!" El se tudom mondani, mennyire meghatódtam, de minek is pazarlom a sok szót, inkább leközlöm A Verset, ami magáért beszél...    (nem mellesleg remélem copyrightot már nem sért :-) )

Ösz

       Itt van az ősz, itt van ujra,        
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja is Zsolt, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom az épp lehulló

Dörtösöknek lágy neszét.

Mosolyogva néz dombomra

Zsolt isten, a jó atya

Mint kézzel ásott gyermekére

Nézne egy ______*

És valóban ősszel e sport

Csak elalszik, nem hal meg;

Tavasszal majd megint potyog

Az a sok elmebeteg.

Levették már sisakjukat,

Arcuk most már emberi lett,

Majd felöltöznek, ha a törés

A koponyákon behegedt.

Aludjál hát, kedves lanka,

Csak aludjál reggelig,

S álmodj olyakat, amikben

Dörtösök dombod belepik.

Én ujjam hegyével halkan

Küllőim megpendítem,

Altató dalod gyanánt zeng

Méla csendes énekem.

Biciklim, te dőlj le mellém,

Feküdj addig szótlanul,

Míg dalom, mint gödör fölött

A jó dörtös, elvonul.

Ha megcsókolsz, ajkaimra

Váltóid szép lassan tedd,

S e szép ellentmondással

Versemnek sajnos vége lett.

*: az ókori görögöknél ezzel a jelzővel illették azokat, akik nem foglalkoztak a város ügyeivel és a politikával.

U.i.: Itt az eredeti verset, akik esetleg kúltúrára szomjaznak és/vagy összevetnék melyik alkotás a jobb a tovább gombra kattintva megtekinthetik

Itt van az ősz, itt van ujra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. �

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Petőfi